Dr. Kmeth Sándor PhD

természetgyógyász, fogszakorvos, akkupuntőr, fitoterapeuta

Szüleimnek köszönhetően már kisgyermek korom óta sokat voltam a természetben, rengeteget kirándultunk és folyami túrákra jártunk. Talán ennek is köszönhető, vagy ebben nyilvánult meg az a természet közelsége iránti vonzódás, amely az egész életemet végigkíséri. Épp ezért Szegeden a Kiss Ferenc erdészeti Szakközép iskolában végeztem a középiskolát.

A sportos életmód ugyanígy kora gyerekkorom óta volt része az életemnek, nagyon sok sportágat kipróbáltam, míg végül a kajak-kenu mellett döntöttem, és 10 éven keresztül versenyszerűen kajakoztam. Élversenyzőként a tanulmányaim mellett négy évig voltam a válogatott keret tagja.

A Szegedi Orvostudományi Egyetem fogorvosi szakára felvételiztem, ahol 1991-ben szereztem meg az orvosi diplomát, azóta gyakorló fogorvosként tevékenykedek. Praktizáltam Szegeden, Kiskunhalason, Szolnokon, Írországban. A továbbiakban a fogorvoslás területén még két szakvizsgát sikerült megszereznem. 1991-ben megszületett fiam, aki a mai napig mellettem van és dolgozik, szintén fogszakorvosként.

2016-ban a Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán doktori iskolájában PhD tudományos fokozatot szereztem regionális tudományok tanszékén, a gyógynövények szerepe a kistérségek fejlesztése témakörben.

A természetes gyógymódok irányzataival 1993 óta foglalkozom. 1997-ben az Egészségügyi Továbbképző Intézet keretei között fitoterapeutaként végeztem. Herbárium című gyógynövényes könyvemet 2013-ban adtam ki, melyben a magyar népi gyógyászatra és az indiai ayurvéda-ra alapozva írom le a gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteimet.   

2015 - ben a hagyományos kínai orvoslás doktori címét szereztem meg a Pécsi Orvostudományi Egyetem egészségtudományi karán. A Tan Kapuja Budhista Főiskolán négy szemeszteren keresztül oktattam rendszerező élettani ismereteket. Jelenleg is az indiai élettan (ayurvéda) gyógyászati ismereteinek tanításával foglalkozom, személyes és online formában, amit nemsokára megjelenő könyvemben is összefoglalok.